Apró örömök az életben

Éljen megcsináltam!!! Életem első túrótortáját tegnap dobtam össze, igaz nem az egyszer ide leírt receptet követtem. Meg nem is Tivadar utasításai szerint ügyködtem, mert a túró az végül nem a szokványos túró volt. De ennek ellenére nagyon büszke vagyok magamra, mert már nem csak fekete erdő tortát és tiramisut tudok csinálni, hanem túrótortát is.

Jó tudom, kicsit földszintes méretekkel rendelkezik szegényke a magasságát illetően; de akkor is az enyém! Ez olyan mint a magyar narancs: kicsi is, savanyú is, de legalább a mienk!

Hozzávalók:
* 25 dkg darált keksz
* 10 dkg olvasztott margarin
* 50 dkg krémes túró (én a Lidl-ben vettem, ilyen vödrös volt és direkt sütikhez javasolták)
* 1 citrom reszelt héja
* 2 ek. kristálycukor
* 1 csomag vaníliás cukor
* 1 csomag instant Zselatin Fix, ami túrótortákhoz való
* gyümölcs
* tortazselé

Elkészítés:
A kekszet összedolgoztam az olvasztott vajjal, és belenyomkodtam egy tortaformába., és félreraktam állni A krémes túróhoz hozzáadtam a citrom héjat, a vaníliás cukrot, a cukrot és a Zselé Fix-et, majd összekavartam-kevertem robotgéppel. Ezután a tortaalapra simítottam a krémet és betettem a hűtőbe. És miután szépen megdermedt, ráraktam a gyümölcsöt (a kivit) és a tortazselét :)

Szerk.: Délben felvágtuk, és isteni finom! :)

Kedvenc kép

Szeretem ezt a képet... Almásy Pál (Paul Almásy) készítette valamikor az 50-es évek Párizsában. A címe: Rock 'n roll sur les Quais de Paris. Azért jó szerintem, mert élet van benne, és önfeledtség. Először egy női magazinban találkoztam vele, és már akkor megtetszett, aztán persze utána néztem a többi munkájának is. Valahogy képes tükrözni az 50-es évek minden báját a maga klasszikus "rockabilly" stílusában.
Almásy egy igazi úttörő volt, aki beutazta a világot és közben nem volt rest képeket készíteni. Archívumot készített az országokról, amely ma egyedülálló dokumentuma a 20. század történelmének. Munkái java része az embereket állítja a középpontba; a megfigyelés nagymestere volt. Fényképezés közben soha nem bújt meg, hanem mindig az emberek közelébe ment, és onnan készített élethű fotókat. Azt akarta, hogy a képek tájékoztassák a nézőket, és közben ne tudjanak szabadulni a képen látottaktól, mintegy magával ragadja őket.
Nagyon jó képei vannak, nemcsak ezt az egyet szeretem, de sajnos a tudományom nem terjed odáig, hogy többet is képes legyek betenni ide.

Olyan vagy, mint Picasso...

Ezt a mondatot a maga nemes egyszerűségében anyukámtól kaptam a mai délelőtt folyamán, a porosodó bakancsom kapcsán, amit eladni lehetetlen, mivel senkinek nincs 35-ös lába...
És az a helyzet, hogy igaza is van. No nem arra vonatkozóan, hogy festőnek csaptam volna fel; hanem, hogy nekem is különböző korszakaim vannak...
Kezdtem a Backstreet Boys-zal meg azzal a másikkal, sőt volt Britney Spears is (igen, volt ilyen is az életemben, bár ezt lehet le kéne tagadni).
Aztán jött a hippis korszak, a kis tarpézgatyókkal meg ingekkel. A kezem majd' leszakadt a sok gyöngysortól. Itt jegyzem meg, hogy akkora sikert arattam, hogy még utánzóm is volt! Bármit csináltam, ő is ugyanazt csinálta. Így visszagondolva rá már nevetek, de akkor bizony bosszantott. És azóta sem tudok megbékülni azokkal, akik utánoznak (mondjuk hízelgésnek is vehetném, hiszen legalább engem utánoznak, nem úgy mint az átlagot). Mindehhez kocsmazenét hallgattam: Deák Bill, Takáts Tamás... stb. És minden Tequilában tartott Bad Times koncerten ott voltam az első sorok egyikében.
Ezután a kis hölgy bekeményített, ugyanis mindenáron acélbetétesre fájt a fogam. Meg is lett: egy gyönyörű szép, fekete Shellys. Amit kb. 2 évig le se lehetett robbantani a lábamról. Ezzel párhuzamosan 4 évig tartott az a bizonyos "góót" korszakom, bár a bakancsot már a szekrény mélyére süllyesztettem, azért a ruhatáram többsége fekete cuccokból állt. A bakancsot meguntam, vagy inkább úgy mondom, hogy rájöttem nem igazán nőies; a goth-okat meg szerencsére leráztam, mert biza' lehetnek akármilyen szemet gyönyörködtetőek, belül mind kicsit furák (öhm... na jó azé' nem mindegyik, annak tisztelettel adózom, főleg a szegedieknek). Viszont olyan zenékkel gazdagodtam, amiket azóta is imádok.
És mostanság mi a helyzet a stílusom háza táján?! Hát mosolygok a bakancsosokon, és vígan szlalomozom a kis topánkáimban, meg magassarkú csizmáimban és csak végszükség esetén veszek fel feketét. Egyszóval nőcis vagyok, lilamániás, akit a rockabilly világa vonz (cseresznyés öv mindörökké!).
Minél színesebb, annál jobb! Pár karkötő, egy csinos fülbevaló, kis smink és indulhat is a nap tornacipőben vagy balerinában.
Hogy mi maradt az évek során változatlan? A zene. Bár meg kell hagyni lényegesen bővebb a zenei ízlésem, mint anno volt. A tornacipő szeretet, a fülbevaló-vásárlási láz, és hogy imádok táncolni. És a fokhagymás sajtos-tejfölös lángos!