Tegnap este színházban voltam, méghozzá a Kecskeméti Katona József Színházban. Kicsit tartottam a dologtól, mert még januárban voltam egy előadáson (Játék a kastélyban), de az annyira nem tetszett, hogy szinte végigszenvedtem a két felvonást. Talán nem volt meg hozzá a hangulatom, nem tudom. De mivel az idényre bérletet váltottam, ezért úgy gondoltam, néha illő megjelenni. Bár az eddigi négy előadásból kettőn voltam (egész jó arány). Hiába, suli volt/van, és a gyakorlatokat nem lehet ellógni; így más ment helyettem. De például, az Indul a bakterházat sajnálom, hogy nem láttam; lehet a vizsgát hagyni kellett volna és inkább a színházat választani...
Szerintem a kecskeméti
Katona József Színházat nem kell bemutatni senkinek, ha mégis, ám legyen: magát a színházat 1895 és 96 között építették az ország ezeréves fennállásának emlékére a bécsi Helme und Fellner színházépítőcég tervei alapján. A külső homlokzat domborművei Hausbeitner Henrik bécsi szobrász kezét dicsérik, de ő készítette a bejáratnál elhelyezett Kisfaludy Károly portrészobrot és Katona József mellszobrot. Az eklektikus stílusú, neobarokk díszítésű épület tökéletesen kielégítette az akkori igényeket a maga 900 fős befogadói számával. A kezdetben Városi Színház néven működő intézményt húsz évvel később, 1916-ban a Kecskeméten született Katona Józsefről nevezték el. 1973-tól pedig kibővítették egy Kamaraszínházzal is, amely azóta is működik az intézményben. A színházat 1986-87-ben Farkas Gábor és Boros Pál tervei alapján rekonstruálták az épületet, és számos része megújult (aminek a közönség nagyon örül, főleg én).
És akkor a darab. A szegedi Huszka Jenő egyik legismertebb operettje a Bob herceg mellett a Lili bárónő. Két évig dolgozott rajta, míg végül 1919-ben elkészült. A történet igazi könnyed operett: Gróf Illésházy László - aki mellesleg Huszka Jenőhöz hasonlóan maga is színdarabok írásából keresi a kenyerét - apja halála után egy hatalmas, ódon kastélyt örököl rengeteg adósságba csomagolva. A történet azon a napon kezdődik, amikor a gróf aláírja az adásvételi szerződést, és így a kastély és minden adósság az újgazdag Malomszegi báró tulajdona lesz. Ám egy félreértés következtében Illésházy elszegődik komornyiknak a saját kastélyába, ahol beleszeret az új tulajdonos lányába, Lili bárónőbe, akinek a kezére Remeteházi Galambos Frédi is igényt tart. Malomszegiék és persze Frédi nem tudják, hogy az inasuk a gróf, de Lili így is beleszeret. Időközben megjelenik a két vénkisasszony rokon - Illésházy Agatha és Krisztina - is, akik igényt tartanak a kastélyra és a vagyonra, figyelmen kívül hagyva Lászlót, akiről kiderül, hogy csak egy lovász fia. A bonyodalmat Clarisse, a művésznő okozza azzal, hogy elhiteti Lilivel, hogy a gróf neki is udvarol, de végül győz az igazság és happy end lesz: a gróf és Lili egy pár lesznek, ahogy Clarisse és Frédi, valamint a báró és a két vénkisasszony is.
Ebben a történetben vannak szellemek is, persze ezek jó szellemek, akik segítik a szereplők egymásra találását, igaz néha komiszkodnak. És van egy minden hájjal megkent tiszttartó, aki némi mellékes pénzért bármit elintéz, például titokban tartja Illésházy cseljét, vagy jó pénzért előkeríti a bárónak Illésházyt, aki ott van mindenki orra előtt. Illésházy grófot egyébként az az Egyházi Géza játszotta, aki a Magyar Színház nagy sikerű Vámpírok báljában Krolock grófot is életre kelti. Ismerős volt, tökéletes hanggal, de erre a kis plusz információra
már csak itthon este fél 12-kor jöttem rá.
Tetszett a darab, a díszlet is jó volt, és a zenekar is jól húzta. A színészek pedig este 7-10-ig megállás nélkül pörögtek. Vicces volt Sirkó László beszólása a második felvonásban: "
Teca, te bírod még? Mert én már nem..." És mindezt egy igen pörgős, pattogós táncjelent közben követte el. De sok ilyen komikus helyzetet lehetne kiemelni, ami felesleges, mert az ember inkább menjen el és nézze meg. Úgy gondolom, ezzel a darabbal nagy sikert aratott a Katona József Színház, mert nekem általában akkor tetszik egy előadás, ha képes vagyok elhinni és beleszeretni az egyik szereplőbe. És a főszereplő Illésházynak én bizony mindent elhittem.
